Az országnak működnie kell, úgy, hogy közben fegyelmezetten, a szabályokat betartva védekezünk, ezért hétfőtől lépnek életbe az újabb, már bejelentett védelmi intézkedések – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ pénteken az MTI-vel. A részleteket a Magyar Közlönyben megjelent kormányrendeletek tartalmazzák. A közlemény szerint hétfőtől kötelező lesz a maszkviselés már nem csak a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben, hanem a bevásárlóközpontok, mozik, színházak, múzeumok, könyvtárak közönség által látogatott területén, valamint az egészségügyi és szociális intézményekben, közszolgálati és postai ügyfélszolgálatokon is. A maszknak el kell fednie a szájat és az orrot is, valamint fontos változás az is, hogy valóban maszkot kell viselni, nem elég például sállal vagy kendővel eltakarni a szájat.
Szankciók
A maszkviselési kötelesség be nem tartása szigorúbb szankciókkal fog járni. A tömegközlekedési eszközről leszállítható lesz az, aki nem visel maszkot, és emellett akár 50 ezer forintra lesz bírságolható. Még szigorúbb lehet a büntetés, ha az illető együttműködés hiányában megzavarja a közösségi közlekedést, ez esetben rendőri intézkedést is lehet kezdeményezni ellene, és elzárással is büntethető. A maszkviselési kötelezettséggel kapcsolatos szabályokat az üzletek, a mozik és a bevásárlóközpontok esetében a kereskedelmi hatóság, minden más helyen a kormányhivatal, a rendőrség pedig bármely helyszínen ellenőrizheti.
Üzemeltetők felelőssége is
A maszkviselés betartása az üzletek, bevásárlóközpontok mozik üzemeltetőinek felelőssége is. Ha az üzemeltető azt észleli, hogy valaki nem hord maszkot, akkor a jogsértőt a maszkviselésre felszólíthatja, ha az illető ennek ellenére sem vesz fel maszkot, akkor távozásra kell felszólítani, és a kiszolgálás is megtagadható tőle. Az üzemeltető csak akkor büntethető, ha semmit nem tesz a jogsértés ellen. Ez esetben a kereskedelmi hatóság az ellenőrzés során vagy a rendőrség értesítése alapján több fokozatban szankciót szabhat ki az üzletre is. Első alkalommal figyelmeztetést alkalmaz, második alkalommal 100 ezer forinttól 1 millió forintig terjedő bírságot szab ki, harmadik alkalommal az üzletet, illetve a helyiséget legalább 3 napra, legfeljebb egy év időtartamra ideiglenesen bezárathatja – ismertették.